"Euchariotéite! - Legyetek hálásak" címmel konferencia

Nyomtatóbarát változatSend by email
Helyszín: 
Párbeszéd Háza
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Párbeszéd Háza idén nyáron "Euchariotéite! - Legyetek hálásak" címmel rendez konferenciát, melyre szeretettel hívja és várja.
 
A konferencia a 2017-es Laudato si' konferencia folytatása, ahol  felvetjük, körüljárjuk, megbeszéljük a hála kérdéskörét mindazon dolgokért és dolgokkal szemben, amelyeket az emberi személy készen talál maga körül, s amelyek otthont jelentenek számára, valamint segítenek életét fenntartani, személyiségét kibontakoztatni, munkálkodásához teret és tárgyat adni, bölcseségében fejlődni, testi-lelki felüdülését szolgálni, életének célját megtalálni, megérteni és beteljesíteni.
 
Szakmák, szakterületek közötti tudásmegosztást, tapasztalatcserét tervezünk, a  fenntartható fejlesztés érdekében fáradozó (vagy azt a jövőben segíteni kívánó), elméleti és gyakorlati munkát végző érdeklődők részére. Meggyőződésünk, hogy a hálás lelkület elengedhetetlen része annak a hozzáállásnak, amely a Laudato sí' által is sürgetett „rendszerszintű változás" végrehajtásához, egy „fenntarthatósági fordulathoz" szükséges.
 
A részvételi díj 1.000 Ft
(A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tagjai számára ingyenes.)
 
 
Helyszín: Párbeszéd Háza (Budapest, VIII., Horánszky utca 20.)
Időpont: 2018. június 16-án (szombat), 9 órától 17 óráig