Feszty Masa Műhely

Nyomtatóbarát változatSend by email
Helyszín: 
Párbeszéd Háza
Rendkívüli jelentkezési lehetőség a Feszty Masa Művészeti Műhelybe 2016-ban!
Szakmai elfoglaltság miatt néhány tagunk nem tudja tovább folytatni az évet. Így lehetőség nyílt a helyükre lépni és bekapcsolódni a műhely alkotó munkájába. Várjuk szeretettel azokat, akiknek tetszik a programunk és szívesen csatlakoznának hozzánk.
Foglalkozásaink két hetente vannak, két teljes óra időtartamban.
 
A Feszty Masa Művészeti Műhely két gazdag alkotó év után, szeptemberben tovább folytatja munkáját. Szeretettel kínáljuk  2-3 új tag számára a műhelyhez való csatlakozás lehetőségét. Képzőművészeti előtanulmányok nem szükségesek a tagsághoz, de a művészetek iránti komoly érdeklődés és az alkotás vágya, valamint a rendszeres foglalkozásra járás vállalása, igen. A csak egy-egy projekthez való csatlakozás nem lehetséges, mert, az éves munka tematikája és gyakorlatai egymásra  épülnek és elmélyült munkát feltételeznek. A  szeptember 9-én kezdődő tanévnek szakrális témaköre lesz/keresztek és ikonok/. A műhely tagjainak alkotásaiból minden év végén megtekinthető kiállítást rendezünk.
A foglalkozások kéthetente, két teljes óra  időtartamot töltenek be. A foglalkozások helye: Párbeszéd Háza, Horánszky u.22.
 
Bővebb információ az alábbi email címen:
orlovicsibolya [at] gmail [dot] com
 

Program:

2015

Szeptember 9.                      KERESZTEK_monotípia
Szeptember 23.                    KERESZTEK_monotípia
Október 7.                            IKON             kopt
Október 21.                          IKON             ortodox
November 4.                        IKON             bizánci
November 18.                      IKON             bizánci
December 2.                        IKON- változatok _VAJDA LAJOS
December 16.                       IKON - változatok_VAJDA LAJOS

2016

Január 6.                              IKON – változatok _ szárnyasoltár KONDOR BÉLA
Január 20.                            IKON – változatok _ szárnyasoltár KONDOR BÉLA
Február 3.                            IKON – változatok_ szárnyasoltár KEITH HARING
Február 17.                           Síkból kilépő KERESZTEK_plasztika
Március 2.                            Síkból kilépő KERESZTEK _plasztika
Március 16.                          Síkból kilépő KERESZTEK _plasztika
Március 30.                          PLÉH KRISZTUSOK_ Gauguin, Van Gogh
Április 13.                             PLÉH KRISZTUSOK_ Olasz Ferenc
Április 27.                             LÉLEKMADARAK_drót-gézesgipsz_plasztika
Május 11.                              LÉLEKMADARAK- drót-gézesgipsz_plasztika

Május 25.                              KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

 

TECHNIKÁK: monotípia, papírnyomat, tempera, akril, drót-gézes gipsz, pasztell, akrilspray