A közvélekedés szerint a jezsuiták jól használják a médiát, s így volt ez már a rend alakulásának idejében is. Igaz, a 16. században a média még mást jelentett: a gazdagon díszített templomok, az egyre nagyobb számban a hívekhez eljuttatott szentképek, az iskoladrámák, a könyvkiadás tartoztak a körébe, nem az „e” kommunikáció. Most a rend számos netes vállalkozása közül a Hivatás blog-ot ajánljuk Hiba György SJ írásával, amelynek akár „Bizalom” is lehetne a címe:

Egy nyári emlék, amely már évek óta vissza-visszatér.

Püspökszentlászlóra indultam elcsendesülésre, talán éppen egyhetes lelkigyakorlatra. Meleg volt, de belül derűt éreztem. A vonaton útközben egy idős bácsi mellé telepedtem. Hamarosan szóba elegyedtünk és kiderült, hogy sok-sok kemény munkásév van mögötte, amit helyi gyárakban a szocializmust valóban büszkén, elköteleződve építve töltött el. Egészen egy helyi balesetig, ami után már munkaképtelenné vált és lassanként előnyugdíjba ment. Ami sugárzott belőle, az az életöröm volt, ami a hitéből fakadt. Talán ettől töltődtem fel örömmel.

Pécsre érkezvén igyekeznem kellett, hogy elérjem a helyi járatot. Nem sikerült. Ugyanis megszólítottak. Egy fiatal barna bőrű srác jött feldúltan velem szembe, majd odalépett hozzám és ideges hangon mondta, hogy úgysem fogom elhinni, ami történt vele. Igaza volt. De azért vártam és hallgattam: Most érkezett autóbusszal. Egy nyári munka várja – telefonos lelkisegélyszolgálat – autóval vitték volna tovább, de lekéste a találkozót. Pénze nincs több, telefonja lemerült, így nem tudja értesíteni az emberét. Ahogy hallgattam és figyeltem a történetet, őt, a mozdulatait, a gesztikulációit, egyszer csak bizalmat kezdtem érezni iránta. Éhes volt és szomjas, lett étel-ital. Telefonálni akart, megoldódott. Aztán a buszmegállóban, ahová igyekeztem, két őszibarack mellett elkezdtünk beszélgetni. Arról, amit csinál, amit keres, ami foglalkoztatja. Én is beszéltem magamról, a hitemről, az életemről. Aztán elindult, hogy az újonnan megbeszélt találkozóhelyre érjen. Én pedig a buszhoz.

Amikor már egyedül voltam, visszapillantottam arra a helyre, ahol ültünk. Két barackmag hevert a földön.

hivatas.jezsuita.hu/hivatas-blog

Nyitókép
Szerkesztő: Kóczián Mária