A Párizsi Világifjúsági Találkozóhoz kapcsolódva 1997-ben indították útjára a jezsuiták az azóta évenként megrendezett Magis nemzetközi ifjúsági programot. Azokat a fiatalokat szólították meg, akik „nemcsak” kapni szerettek volna, hanem adni: önmagukból, az idejükből, hogy így tapasztaljanak meg valami élőt, mélyet Istenről, a közösségről és saját magukról. Mindennek alapja a Szent Ignác-i lelkiség. (A latin szó jelentése nagyobb, több, Isten, az embertársak iránti szándékból nagyobbra, többre törekvés.) A Magis többféle aktivitást –experimentumot – kínál a résztvevőknek nemzetközi helyszíneken (lelkigyakorlat, zarándoklat, ikonfestés, ökoprogram, táncmeditáció, taizéi–csoport, stb.), és egy közös fesztivállal ér véget. Idén július 10-20. között Lengyelország és Magyarország adott otthont az experimentumoknak. Összesen mintegy 120 fiatal vett részt benne. A találkozó mottója: „Let your light shine”. Hiba György jezsuita beszámolója:

Csend van, sajátos csend: emberi szuszogás és a kerekek kattogása alkotja. Egy hatszemélyes hálófülke legfelső priccsén fekszem, és a gondolataimat rendezgetem. Reggel nyolcig, amíg a vonat befut a Keletibe, még sok idő van. Hála rezeg bennem mindazért, amit megtapasztaltam ez alatt a tíz nap alatt. Magis – experimentum – fesztivál. Magyarország – Lengyelország – Litvánia.

Igen, július10-én ismét elkezdődött – vagy inkább folytatódott – a szociális experimentumunk: „Playing together – játsszunk együtt!”. Tábornak nem nevezném, sokkal inkább egy életérzésnek, ami akkor lesz a tiéd, ha beleadod magad – más módon megszerezni nem lehet. Egy maroknyi (14 fő) 18-30 év közötti fiatal, közöttük szlovén, szlovák és lengyel származásúak, úgy döntöttek, hogy öt napot ajándékoznak az életükből Miskolcon az Avas lakótelepi roma - nem roma gyerekeknek. Közös játék, közös ebéd, majd készülés a következő napra. A Máltai Szeretetszolgálat játszóterén, az ott dolgozók segítségével valami szép jött létre. Öröm, játék és időnként gyermeki veszekedés járta a világnak ezen részén. De a legerősebb mégis az elfogadás, az odafigyelés volt. Egymásra és Istenre. Vele együtt jöttünk játszani a gyerekekhez. Reggel egy közös imádsággal, elmélkedéssel kezdtük el a napot, majd amikor visszatértünk délután a szálláshelyünkre – A Jezsuita Gimnázium kollégiumába – szentmisével és esti közös megosztással mélyítettük el az aznapi élményeinket. Ezekben a megosztásokban volt öröm és volt nehézség. Az összetartozást éltük, élhettük meg, azt, hogy valóban hordozzuk egymás terhét. Csendes odafigyeléssel, jó szóval, egy bíztató mosollyal.

A gyerekek őszinték, ez a tapasztalatom. Ha megszerettek, vagy ha éppen nem szeretnek, vagy valami bajuk van, nem rejtik el. Hálás szívvel tanulom tőlük ezt. Segít, hogy megéljem az érzéseimet, azt, aki vagyok. A legerősebb élmény ebben az öt napban a búcsúest volt, amit a taizéi csoporttal együtt terveztünk meg. Meghívó készítése a szülőknek, rokonoknak, süteménykészítés, amiben a gyerekek is részt vettek, énekek gyakorlása. Kíváncsian vártam, hogy vajon mennyien érkeznek majd. Este fél kilencre hirdettük meg, bizony nem túl korai időpontra. Aztán nyolckor már itt voltak. Mintegy harminc gyerek egyedül, szülőkkel, nagyszülőkkel. A legszebb ruhájukat vették fel. Csak néztem és igyekeztem befogadni ezt az ajándékot. Álmélkodó tekintetemre Móni, a helyi segítőnk ennyit felelt: „Mert szeretnek titeket.”

A Magis experimentumaink, vagyis műhelyeinek végét mindig egy közös fesztivál zárja le. Ez egyben nekünk, európai jezsuitáknak is lehetőséget ad a találkozásra és az együttműködésre. Idén Lengyelországban Święta Lipkában, a jezsuita zarándokhelyen rendezték meg ezt, így a gyerekekkel együtt töltött öt nap után mi is ide utaztunk. A mi experimentumunk résztvevőin kívül még Litvániából és Lengyelországból jöttek fiatalok. Nagy elfogadást és befogadást éltem meg. A négy nap közös élményei után – szentmise, koncert, megosztás, tánc, zenélés, ének, terítés, mosogatás – fizikailag kifáradva, lelkileg azonban megerősödve és feltöltődve búcsúztunk.

Lengyel vendéglátóink csak adtak és adtak. Önmagukat és a barátságukat. Az éjszakai vonat, ami Varsóból indult, mindezt hazahozta velünk. Egy a Lélek, az adományaink különfélék, de ha Őt keressük, akkor megtaláljuk; egy mosolyban, egy ölelésben, a táncban, a közös játékban, munkában, a naplementében, a csendben.

Szerkesztő: Kóczián Mária