Virágvasárnap a nagyböjt utolsó hetnek, a nagyhétnek első napja.

Szenvedése előtt Jézus felment Jeruzsálembe, hogy a húsvéti vacsorát ott költse el tanítványaival (Mt 21,1-11; Mk 11,1-10; Lk 19,29-40; Jn 12,12-19). Az Olajfák hegyénél előreküldte két tanítványát egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült senki, és ezen vonult be a városba. A nép ünnepelte, pálmaágakat lengettek, hogy kifejezzék, mennyire tisztelik őt. Innen az esemény latin elnevezése: Dominica palmarum: pálmaágak vasárnapja vagy Dominica in palmis de Passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről. Az ókorban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a keresztények a vértanúkkal is összefüggésbe hozták. Nagyhéten a virágvasárnap dicsőséges nyitányát követi majd a szenvedéstörténet, amikor a tömeg elfordul Jézustól.

A liturgiában már az első századoktól megjelentek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben például 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11-12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, de a hívek által hozott pálmaágak megáldása jóval régebbi gyakorlat, már a 8. század közepén is szokás volt.

Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg. A barkát az ünnep vigíliáján, szombaton kell beszerezni, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén felolvassák Jézus szenvedéstörténetét, a passiót a liturgikus évnek megfelelő szinoptikus evangéliumból (János evangéliumának szenvedéstörténetét mindig nagypénteken hallhatjuk). A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ennek hamvával rajzol keresztet a pap a hívek homlokára.