Richard Baawobr atya az afrikai Fehér Atyák generálisa, az Arab és Iszlám Tudományok Pápai Intézetének nagy kancellárja és a Wa egyházmegye püspöke Kongóban. A Szív áprilisi számának témája a türelem, s Baawobr atya arról beszél, milyen szerepe lehet ennek abban, hogy Afrika, a válságok és konfliktusok sújtotta kontinens népe újra békében élhessen.

Milyen a keresztények helyzete az afrikai kontinensen, melyek azok a konfliktuszónák, ahol keresztényüldözés dúl?

Nigéria térsége a Boko Haram szélsőséges csoport hálójában van. A missziós atyák, rendtársaink ennek ellenére határozottan azt választották, hogy a térségben maradnak. Úgy vélik, hogy az a hivatásuk, hogy a szenvedő emberek mellett maradjanak, és ne futamodjanak meg az erőszak, vagy a félelem láttán. Ez már önmagában a hit tanúságtétele. Fontos tudni, hogy az áldozatok nem csupán a keresztények, hanem az egyszerű polgárok is. Nagyon fontos azt is tudni, hogy nem kizárólag vallási összecsapásokról beszélhetünk, hanem a konfliktusok mélyén gazdasági, politikai és társadalmi érdekek húzódnak meg. /…/

Az iszlám a probléma, vagy máshol kell a konfliktusok gyökerét keresnünk?

Nem az iszlám a probléma, hanem a fanatikusok, és sajnos a fanatikusok minden vallásban léteznek. Soha nem szabad általánosítani, óriási hiba lenne. A szélsőséges és fanatikus csoportok csupán egy kisebbség, egy szűk csoport elkorcsosult nézete, ami nem azonosítható a vallással.

Mali egy izzó konfliktus tűzfészkévé vált, pontosan egy szélsőséges csoport betörésének következtében. Ebben az afrikai országban keresztények és muzulmánok viszonya kiegyensúlyozott és harmonikus volt, még akkor is, ha a keresztények voltak kisebbségben. Amikor a fanatista muzulmán erőszak egyre erőteljesebbé vált, akkor maga a helyi muzulmán közösség fordult szembe azzal, hangsúlyozva, hogy nem azonosul semmilyen formában a szélsőséges csoport nézeteivel, hiszen ez nem egyezik meg Isten hitével.

Több esetben maguk a Fehér Atyák életükkel fizettek a misszió megtartásáért.

Valóban, 1990-ben több rendtársunkat ölték meg Algériában. Akkoriban egy általános keresztényüldözés volt, hiszen papok, szerzetesek és a hívek egyaránt erőszak és támadások céltáblájává váltak. Rendtársainknak ebben az időszakban lehetőségük volt arra, hogy visszavonuljanak a térségből, hiszen maradásuk halálos ítéletet jelentett. Az atyák azonban úgy érezték, hogy nem hagyhatják magára a szegény, szenvedő lakosságot, a keresztény közösségeket. Pontosan az üldöztetés pillanatában volt a legnagyobb szükség arra, hogy tanúságot tegyenek hitükről, szeretetükről, és a kicsinyek, az elesettek mellett maradjanak.

Hogyan válnak a béke hírnökeivé a missziós atyák?

Kongó északi részében indult el az a nemes és nagyon hatékony kezdeményezés, amely a béke megőrzésére és építésére tanítja a lakosságot. A Béke Iskolája elnevezésű program keretében általános iskolákban egészen kis gyerekeknek tanítják, hogy mekkora kincs a béke. Megtanítják nekik, hogy milyen felbecsülhetetlen értékeket hordoz a másik ember, egy másik törzs, akár egy másik vallás. Arra nevelik őket, hogy ne csupán a saját törzsükben gondolkozzanak, ne csupán önmagukra hivatkozzanak, hanem tudatosan fáradozzanak azon is, hogy felfedezzék a másikban az értéket, a különbségben azt, ami kiegészíti a saját hiányukat. Ez a strukturált nevelés azt az üzenetet hordozza, hogy a béke és a harmonikus együttélés lehetséges.

A teljes interjú A Szív áprilisi számában olvasható.