Déli tábornokok szobrait bontották el New Orleans-ban

2017. május 24., Forrai Tamás Gergely SJ

Mit mutat a történelem a mának – és mi mit mutatunk meg a történelemből? – vetődik fel a kérdés például Lee tábornok szobrának eltávolítása kapcsán.

 

Számomra mindig különlegesen érdekes útja egy ország megismerésének, hogy a köztéri műalkotásokon keresztül hogyan mutatja meg magát egy ország, egy közösség. És hogy ez mennyire a közbeszéd részévé tud válni, azt látjuk a hazai köztéri szobrok körüli vitákban is. A kérdés azonban, természetesen, nem csak nálunk aktuális.

Az amerikai polgárháború szele érezhető négy New Orleans-i köztéri szobor eltávolításában. Az utolsót, a déliek legendás Lee tábornokának szobrát most távolították el.

A szoborbontás egy kétéves folyamat része, melynek elején a város polgármestere, Mitch Landrieu bejelentette tervét: a konföderációs korszak szobrait eltávolítják a közterekről és később a „történelmi kontextust bemutató” helyen lesznek kiállítva. A City Council támogatta a tervet, miközben sokan erőteljesen ellenezték. A Konföderáció szimpatizánsai, jogászok, hagyományőrzők mellett erőszakos tüntetések voltak, fenyegetések között folytak az előkészületek. A bontások során a rendőrségnek kellett védelmet biztosítani a maszkot és golyóálló mellényt viselő munkásoknak. Még nem lehet tudni, hogy mi lesz a szobrokkal, és hogy a köztereket is átnevezik-e. Most indult el a város részéről egy hivatalos, a polgárokat bevonó ötletgyűjtés a végleges elhelyezésről…

Az elmúlt napokban a polgármester, Mitch Landrieu, újra a tágabb célról beszélt: „Az, hogy a Konföderációt szó szerint a legmegbecsültebb köztereinken állítjuk emelvényre, a teljes múltunk nem megfelelő felidézése, a jelen megsértése és rossz recept a jövőre nézve… A történelem nem megváltoztatható. Nem mozdítható el, mint egy szobor. Ami megtörtént, az megtörtént. A polgárháború véget ért, a Konföderáció vesztett és mindannyiunknak könnyebb így.” The New York Times

Az utolsóként elbontott szobor Lee tábornoké volt, akinek különleges személyisége kimagaslik a déliek többi ikonikus alakjának csoportjából. Neki sikerült túllépni azon, hogy a déliek rabszolgatartó hatalmát védi, az Egyesült Államok más nagy történelmi alakjaihoz zárkózott fel. Ez nemcsak katonai képessége miatt történt így, hanem mert a háborút követően egy békés, köztes álláspontot képviselt, amelyben képes volt a rabszolgatartást és a fehér felsőbbrendűséget elválasztani a déli ügytől. A keresztény moralitás, önfeláldozás és hősiesség alakjává vált. A XX. század elején a déli államokban mindenütt tereket nevezetek el róla és szobrokat állítottak számára. Ami a meglepőbb, hogy az északiak számára is a hősiesség és a haza iránti szeretet példája lett az ifjúsága számára. Megítélését mégis kikezdte egyrészt az újabb történelmi szemlélet, amely a polgárháború központi kérdésévé tette a rabszolgaság ügyét.Ezzel párhuzamosan az elmúlt évtizedekben, a polgári jogi mozgalom hatására, lényegesen átalakult a helyi önkormányzatok faji és etnikai profilja. Ez tette lehetővé, hogy első alkalommal és sokkal szélesebb közegben indulhasson vita a múltról, a köztéri szobrokról és, hogy melyek érdemlik meg a megemlékezést és megtartást.Az identitás újrafogalmazása a történelem értelmezése útján. Egy biztos: az elmúlt évszázad, de főleg fél évszázad hatalmas átalakulása ellenére az amerikai törésvonalak is láthatókká válnak, ha a múltat értelmezzük.

A nagyon is a jelenben élő itteniek számára a múltat persze konkrét mai események teszik érthetővé. Ilyen volt Dylann Roof 2015-ös merénylete egy charlestoni (South Carolina) fekete templom ellen, ami miatt a helyi szenátusból végül is elmozdították a konföderációs zászlót. Ez és a színes fiatal aktivisták jelenléte mind hozzájárult a szobrok eltávolításához. A „Take ‘Em Down Now” mozgalom olyan helyi aktivisták széles táborából állt össze, akik azt követelik, hogy a fehér magasabbrendűségre utaló minden szobrot bontsanak le, illetve az ilyen utca-, középületneveket változtassák meg, mert ezek„a rabszolgaság szörnyű hagyatékára emlékeztetnek, ami a városban lakók ősei közül oly sok embert terrorizált. Ezek tévesen reprezentálják közösségünket. Követeljük azt a szabadságot, hogy olyan városban éljünk, ahol nem kényszerítenek bennünket arra, hogy adót fizessünk azon köztéri szimbólumok fenntartására, amelyek megaláznak és lelkileg terrorizálnak bennünket.” New Republic

A helyzetkép nagyon is emlékeztet a rendszerváltás után szoborbontási időszakunkra. A kérdés persze az, hogy hol a határ, kinek a szobrát kell még lebontani? Ne felejtsük el, hogy az államalapító atyák mind rabszolgatartók voltak – bár ez nem akadályozta meg őket abban, hogy „magától értetődőnek” tartsák az emberek közti egyenlőséget az alkotmányban.

Érdemes figyelni a hozzánk közelebbi Németország mai – váratlanul megosztó – kiújult vitáját a német hadsereg hagyományát illetően. A vitát az robbantotta ki, hogy a népszerű hadügyminiszternő elrendelte a laktanyák átkutatását náci emlékek kiszűrésére és így a neonáci „hagyományőrzés” eltávolítására. De ne feledjük, hogy máig laktanyák vannak elnevezve Hitler hadseregében szolgáló katonatisztekről! Hol van ekkor a hősiesség tiszteletének, a hagyományőrzés kötelességének a határa?

Keresztényként talán különleges feladatunk, hogy ezeken az erősen aktuálpolitikai színezettel is bíró eseményeken túllássunk. A megbocsátás és kiengesztelődés aktív, teremtő szolgálatára van szükség. Egy szép példának látom erre a washingtoni Georgetown Egyetem példáját. Az egyetem és a helyi jezsuita provincia közösen kért bocsánatot azon 272 rabszolga leszármazottjától, akiket 1838-ban eladtak, hogy az egyetem költségeit fedezzék. A többéves történelmi kutatás értéke, hogy megszűnt a hallgatás az egyetem történetének rabszolgatartással kapcsolatos fejezetéről. A megemlékezési programban mintegy száz leszármazottal együtt tartottak egy különlegesen megható, a történelmet bemutató és a kiengesztelőst szolgáló ünnepet. Mindezt úgy, ahogy korábban II. János Pál tette Egyházunk múltjának terhelt kérdései kapcsán.

A rosszat megnevező jóvátétel – mint a gyónásban is – sokszor nem tudja jóvátenni múltat, de hatással lehet a jövőre, mert segít megkülönböztetni a jót a rossztól.

Georgetown, 2017. május 20.
Forrai Tamás Gergely SJ