Robogunk a pusztán egy Volkswagen kisbuszban. Kilenc fiatal férfi, fiatal felnőtt. A kisbusz ablakán kibámbulva Petőfi verseiben érezhetjük magunkat. Az Alföld közepén robog a fiatal férfiak kompániája – egy Kunbaracs melletti kis tanyát keresünk. – Varga János beszámolója a jezsuita férfinapról:

Már az úti célunk megtalálása is kalandos élmény. Mintha egyre jobban kiszakadnánk a városi sürgésből, nyugtalan forgatagból és egyre beljebb hatolnánk egy vadregényes vadonban. A társaság egyetemistákból illetve pár dolgozóból áll. Van velünk egy vietnámi jezsuita szerzetes is, ami a magyar pusztába hoz egy kis egzotikus árnyalatot. A csapat tagjai még nem igen ismerik egymást, egy szoros kötelék viszont máris összetartja őket, amiért útnak indultak: hogy önkéntes fizikai munkát végezzenek egy rászoruló családnak, akik egy tanyán próbálnak megélni. Ezt a vállalkozást már-már küldetéssé nemesíti, hogy a segítségre szoruló család árva gyerekek örökbefogadásával, felnevelésével foglalkozik és egy lelkigyakorlatos tábort szeretnének kialakítani a tanyájukon. Szép és nemes célokért szívesen beveti magát az ember.

Az út legvégén már a családfő, Csaba segítségével és kalauzolásával érkezünk meg a tanyára, aki kigurult elénk saját kisbuszával. A tanya több elszórt kis épületből áll, a központi nagyobb épületben lakik Csaba feleségével, Cecíliával, négy saját és öt örökbefogadott gyermekükkel. A tanya mellett egy villanypásztorral körbekerített kifutón szép paripa és rackajuhok legelésznek. Körbe-körbe pedig hosszú szántókat, kis erdősávokat és a végtelen kék eget látjuk. Én Petőfivel szemben mindig inkább a Kárpátokra és a hegyekre szavaztam, de egy ilyen tanyán is el tudnék lakni egy darabig.

Csaba nagy várakozással fogad bennünket és úgy vezeti körbe tekintetünk, hogy közben vízióját is ecseteli. Épülőben két épület a leendő lelkigyakorlatoknak és részvevőiknek. Pár apró házikó pedig felújításra szorul, ezekben két ember jó, ha elfér. A kis házikók szálláshelyül szolgálnak majd a lelkigyakorlatozók számára. Egy magaslati pont előtt egy kis tó lesz kialakítva a házakon túl. A magaslaton egy szembemiséző oltár lesz, a kis tavon pedig híd fog átvezetni, átjárást biztosítva az oltárhoz a híveknek. Ahogy Csaba meséli ezeket a szép terveket, teljesen beleéljük magunkat és már a kész lelkigyakorlatos tábor jelenik meg szemünk előtt. Eddig is tettvágy volt bennünk, de ez a tenni akarás csak tovább feszít bennünket, ahogy Csabát hallgatjuk. A legszebb, amilyen természetességgel beszél ezekről a tervekről. Nem érezni naivitást benne, sem elbizakodottságot, hanem valami mély bizalmat és szelíd, jámbor, de határozott szilárdságot. Erre a bizonyosságra szomjazom és ezt én hitnek nevezem. Jó Csabának, hogy tudja, mit akar, és ezért munkálkodhat.

Az írás további része a jezsuita.hu oldalon olvasható.
Szerkesztő: Kóczián Mária