„A Vatikán példa nélküli tilalmat rendelt el, mely szerint Priebke (Az 1944. március 24-én Róma mellett, Fosse Ardeatinében végrehajtott tömeggyilkosság egyik hóhéra. A szerk.) egyetlen római katolikus templomban sem temethető el, de egy katolikus szakadár csoport, a X. Szent Piusz Társaság felajánlotta, hogy megtartaná a szertartást”(BBC).

Nos, ez az ajánlat sem oldotta meg a kérdést, mert a szertartást a szélsőjobboldal szimpátiatüntetése és az antifasiszták ellentüntetése miatt meg kellett szakítani, és a holttestet egy katonai repülőtérre szállították. Ha nem csalódom, még most is ott van. Lassan egy hónapja. Szülővárosa is megtagadta, hogy az ottani temetőben temessék el, mondván, csak azokat fogadják be, akik „ott éltek”.

Utánanéztem a Katolikus Egyház Katekizmusában, mit is mond a temetésről:„A búcsúvétel (a latin nyelvekben „adieu”, „addio” =Isten veled!) az elhunyttól azt jelenti, hogy az Egyház „Istennek ajánlja őt”. (1690) Továbbá: „Ezzel a végső köszöntéssel „éneklünk, mert kilépés történt ebből az életből és elmenetel, de azért is, mert közösség és egyesülés történik, mennyiben a halottak egyáltalán nem szakadnak el egymástól; ugyanis valamennyien ugyanazt az utat tapossuk ...” (uo.)

A Katekizmus nem beszél kivételekről. Még az öngyilkosokról is, akiket egykor az Egyház nem temetett el, azt mondja: „Nem kell elveszítenünk a reményt az öngyilkosok örök üdvösségének kérdésében. Isten olyan utakon, amelyeket csak ő ismer, alkalmat adhat nekik az üdvösséges bűnbánatra. Az Egyház imádkozik azokért, akik öngyilkosságot követtek el.” (2283) „satya” a Virtuális Plébánián elismeri a korábbi tényt, de elmagyarázza, hogy ma már a pszichológiai kutatás kimutatta, hogy a tett sokszor súlyos betegség következménye, és már ezért sem ítélhető el. Rudolf trónörökös esetét említi, bár itt nyilván politikai döntés is született, mint ahogy Priebke esetében is.

Amúgy egy másik Rudolf, aki mint tudjuk, Hitler helyettese volt, és 1987-ben hivatalosan öngyilkosként fejezte be 93 évesen életét, egyházi temetést kapott – igaz, ő evangélikus volt. Az is igaz, hogy egyháza a sírhelyet 2011-ben exhumáltatta és hamvait utólag e tengerbe szórták. Ezt javasolták Priebke esetében is, de minél előbb. Így érvelt Efrájim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője, zsidó telepes is, azt javasolva, hogy Németországban hamvasszák el, hogy sírhelye ne váljon zarándokhellyé, mint ahogy ez Hess esetében megtörtént. Ami viszont arra indított néhány olasz ellenállót, hogy a Duce kihantolását kérjék. Ő ugyanis utólag sztárja lett egy haláláról és temetéséről készített dokumentumfilmnek, melyet a 29. Torinói Filmfesztiválon mutattak be. Mussolini Predappióban nyugszik, és sírján mindig van virág... Évente ötvenezren zarándokolnak el oda. Mindez a demokráciát nem rengette meg, de úgy tűnik elviselhetetlen sokak számára.

Kérdésem hát: van-e jogunk az ún. végtisztességet bárkitől is megtagadni? Vegyük például Voltaire esetét! 20 évvel a „Nagy” Francia Forradalom előtt:

„XVI. Lajos megengedte neki, hogy visszatérjen Párizsba. Királyi módon ünnepelték, fogadta az Újvilág küldöttének, Benjamin Franklinnak hódoló látogatását is. Voltaire az önfeledt ünnepségek során halt meg május 10-én. A párizsi érsek megtagadta temetését, mert nem gyónt meg. A selleires-i plébános temette el titokban, katolikus szertartás szerint. 1791-ben, a Nemzetgyűlés rendelete értelmében, nagy ünnepségek közepette, a Pantheonba szállították tetemét. 1814 májusában fanatikus fiatalok egy csoportja a Pantheonból elrabolta a csontjait. Ma sem tudják, hol ásták el.”[ii]

Nem hiszem, hogy Priebkét valaha is rehabilitálják. Valószínűleg elfelejtik. A mai fiatalok hovatovább azt se tudják, ki volt Rákosi Mátyás, akinek hamvai a 60-1-191/192-es fülkében nyugszanak a Farkasréti temetőben. Néha még virág is akad a sírhelyen. Lehet, kell-e elvonatkoztatni a politikától a halottak nyugalmát? Akkor is, ha az elhunyt nem volt hívő? Mert Priebke az volt, míg Kádár, akinek márványkő dukál, tudtom szerint nem.

Ne feledjük azonban, hogy mindeme halottaknak családja is van. Gyermekei, unokái, emberek, akik szerették, és szeretik őt. Nekik ne lenne joguk halottukat tisztességgel elfödni? Pascal Mercier filozófiai thrillerében, melyet Bille Auguste megfilmesített és jelenleg a mozikban látható, a berni hídról leugorni készülő, öngyilkosjelölt lányról a film végén derül ki, hogy a lisszaboni mészáros, Mendez unokája. Nem érti, hogy apja temetésén miért csak ő sírt? Ki filmesíti meg nálunk hasonlóan valamelyik államvédelmis/belügyes temetését? Zavaró, de igaz, az olyan pribékeknek, mint amilyen Priebke is, van családja. Az igazságszolgáltatást nem kerülhetik el, mint ahogy Priebke is életfogytiglanit kapott. De holtában is büntetni a tettest nem lehet egészséges a társadalomra nézve. Istent játszunk, ha poklot teremtünk számára. Valamennyien ugyanazt az utat tapossuk...

2013. november 6.

Utóirat
A La Repubblica november 7-i számában beszámolt arról, hogy az egykori SS-tisztet egy börtön temetőjében hantolták el, ahol hozzáférhetetlen a külvilág számára. Mindez teljes titokban történt. Sírján egy jeltelen fakereszt. A rabok aligha kíváncsiskodnak, mivel többnyire illegális bevándorlók.

Szerkesztő: Kóczián Mária

Kép: ultrasliberi.hu