Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Reflexió
Kell-e félnünk az iszlámtól?

Annyi mindentől félünk, félhetünk: helyzetektől, természeti katasztrófáktól, emberektől – akár önmagunktól is, s keresztényként használjuk az istenfélelem szót is. Lehet-e a félelem valami jó forrása? A Szív júniusi száma, amely A félelemben erő rejlik alcímet viseli, ennek ered nyomába. A Valentino Cottini atyával, az Arab és Iszlám Tudományok Pápai Intézetének elnökével készített interjúból idézünk, amely az iszlám vallás természetét igyekszik megközelíteni.


Jézus Szíve a szeretet székhelye

Jézus Szíve ünnepén, június 3-án, pénteken 18 órakor Erdő Péter bíboros több mint 30 fiatalt bérmál meg a Jézus Szíve Templomban. A szentmisén a Musica Sacra kórus énekel. Az ünnepi misét követően a bíboros atya megáldja a felújított altemplomot, majd a templomkertbe várják a kedves testvéreket agapéra.


Populizmus, a fiatalok csapdája?

Süveges Gergő beszélget Csizmadia Ervin politológussal és Magyarics Tamás Amerika-szakértővel a "Trump jelenség"-ről június 1-jén 18 órakor a Párbeszéd Házában. Házigazda: P. Sajgó Szabolcs SJ.


Erdő Péter és Köves Slomó a Párbeszéd Házában

Európa megmentése jegyében ült le Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija beszélgetni a Párbeszéd Házában. A felek nem értettek egyet abban, hogy van-e keresztény-zsidó párbeszéd –, a jóléti társadalomról azonban egyaránt lesújtó véleménnyel voltak. A Keresztény Mandiner tudósítása:


Ti száraz csontok, lelket bocsátok belétek! – Ünnep-e az ünnep változás nélkül?

A nekem adott Lélek pecsétje ma, most, ezen a pünkösdön mire vezet, hol és hogyan hagyjam el félelmeim bunkereit, sanyarú földi életet mentegető menedékeim, a politikailag korrekt szó és cselekvés hazugságait? Miben hív valódi megújulásra és a csontmezők Lélekkel feltámasztására? – Sajgó Szabolcs pünkösdi írása:


Hírfolyam