Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja

A hét képe I Juhos-Kiss Sándor: Krisztus siratása

A LELKIÁLLÍTÁS online alternatívájának, a Képnézegetőnek aktuális képe.

A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

A hét képe: Juhos-Kiss Sándor: Krisztus siratása (& Feltámadás)

"A Krisztus siratása című kép 2018-ban készült el, olaj vászon technika 100X120 cm.

Feltámadás című képem 2007-ben készült, olaj vászon, 45X55 cm.

A feltámadást ábrázoló kép egy véletlennek köszönhetően alakult ilyenné. Krisztus alakját ábrázoló részt ismerőseim kritizálták, minek utána én átfestettem, de rögtön vissza is töröltem ronggyal. Meglepődve láttam, hogy a kép hatása számomra még kifejezőbb lett.

A Krisztus siratását  ábrázoló festmény is hosszadalmas munkával és több év kihagyása után készült el.

Számomra a festészet eszköztára a láthatónak és a láthatatlannak a megmutatására is alkalmas, a múlt, a jelen és a jövő is lelki szemeink előtt lebeg." Juhos-Kiss Sándor

 

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.

Korábbi lekiállítások:

Lelkiállítás a Jezsuita Szigeten (Marsai Ágnes grafikus művész Bibliai képek című tárlatának segítségével)
Lelkiállítás Kákonyi Júliával I.
Lelkiállítás Kákonyi Júliával és Sajgó Szabolcs SJ-vel

Hírfolyam