Sikerrel előadott „Ki az Isten és mit akar?” című darabja után, Meskó Zsolt XXI. századi köntösben mutatja be a kötelező tananyagban szereplő magyar szenteket és legendáikat a középiskolás közönségnek.
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
Szeretettel ajánljuk figyelmébe a Párbeszéd Háza és az Auditórium Hungaricum következő, középiskolásoknak szóló közéleti-történelmi, hitünk alapkérdéseit körüljáró színházi előadását.
A korábbi, sikeres „Ki az Isten és mit akar?” című előadás után, újra szeretettel várjuk Önöket a Párbeszéd Háza Horánszky utcai színháztermében, 2022. november 28-án, 29-én és 30-án.
House of Árpád - Magyar Szentek show
Az előadás a kötelező tananyagban szereplő magyar szenteket és legendáikat szeretné XXI. századi köntösben bemutatni, elsősorban a középiskolás közönségnek.
A House of Árpád - Magyar Szentek show című színházi előadás egy mai televíziós beszélgetős show keretei közé helyezi el a Magyar Szentek legendáit.
A színpadon életre kelő televíziós műsorban két sztár műsorvezető, András és Kata látja vendégül Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Lászlót és Szent Erzsébetet. Két különböző világ találkozik szemtől-szembe. A televíziós show-k látszatvalósága csap össze a szentek gondolataival, istenkereső küzdelmeivel, belső nyugalmával.
A történet főhőse András, a műsorvezető, aki teljesen a show-gépezet robotembere, de az adás alatt a szentek gondolataitól, a velük való vitáktól valami megnyílik, megváltozik benne. Az adás végén, életében először szembeszegül azokkal a rendezői utasításokkal, amelyeket korábban feltétel nélkül végrehajtott.
Az adás megszakad…
Az előadásnak 13 szereplője van és 75 perc hosszú.
Csak középiskolai csoportoknak tartott előadások
2022. november 29. kedd – 8:30, 10:30, 12:30 óra
2022. november 30. szerda – 9:00 óra
A nagyközönség számára is nyitott előadások
2022. november 28. hétfő – 19:00 óra
2022. november 30. szerda – 19:00 óra
Az előadások közül a délelőttiek zártkörűek a középiskolásoknak, a két esti, 19:00 órás előadás nyitott a nagyközönség számára is, de ezekre is jelentkezhetnek iskolás csoportok ha számukra az a megfelelő.
A középiskolai csoportok jelentkezését a parbeszedhaza@jezsuita.hu emailcímre várjuk.
Helyszín: Párbeszéd Háza, Budapest, VIII. Horánszky u. 20.
Szereplők:
Mérai Kata, Baksa András, Jegercsik Csaba, Jenei Gábor, Nemcsók Nóra, Gréczy Balázs, Robin László, Kókai János, Tarczali Dorina, Gábor Mónika