Logo
Léleköntő-2021.január/február- hírlevél
2021.02.05

„Szánd rá az időt,hogy észreveszed és megéled az örömöt!”

„csak
a szem az csak mely tovább akar látni
a fül az csak mely fölfogja a csendet
a kéz mely szomorú hogy szárnynak kicsi
a szív mely mint kalitkában a kakas
az érzékek melyek titkot rejtenek
kell a test, hogy megkerüljön a lélek”
/Jan Twardowski/

 

Elkezdődött az új esztendő. Szeretnénk reménnyel belevágni,keressük magunkban az erőt és lendületet az új induláshoz. Sokana karácsonyi szünetet sem töltődésnek éltük meg, fáradtsággalkezdtük a januárt, s mivel a bizonytalan járványos időkkilátástalanul elhúzódnak, úgy érezhetjük, hogy a szülői éscsaládfenntartó szerepeink összetorlódásából utunkat akadályozótorlaszok épültek.
Még mindig zárva vannak azok a fizikai helyek, ahol töltődhettünka vírus előtti időkben, a Párbeszéd Háza is. Sajnos a velük közösenszervezett, novemberről március végére elhalasztott „Nem vagyokegyedül, nem vagyok tehetetlen” című szakmai napunkat, amivelépp az erőforrások keresésében akartunk segíteni, tovább kelltolnunk, s már nem is próbálkozunk az új időpont megjóslásával...

Ez az a fáradtsági, fásultsági állapot, amikor egyre fontosabb, hogy radikális döntést hozva kiszálljunk a
mókuskerékből és megtorpanva a mindennapi hajszában észrevegyük, hogy fizikai határainkra értünk. Mi is és
a gyermekeink is. „Kell a test, hogy megkerüljön a lélek” – mondja Twardowski. Kell a pihenés, hogy utána
aktívak lehessünk!


Minden élethelyzetben döntést hozunk, csak a legtöbbször nem is vagyunk ennek tudatában. Ha
túlhajszoltságban sodródom, ha nem kérek segítséget, az is döntés. Az elvárások, családi minták mentén
döntök – önmagam ellenében, az egészségem ellenében, így egészen biztosan hosszabb távon a gyermekeim
és a családom érdekeivel is ellentétben!


Nagyon megérintett ebben a témában Dr. Edit Eva Eger Döntés című könyve. Ő Auschwitzban tanulta meg,
hogy a gondolatainkat hogyan tudjuk megfigyelni és kontrollálni, hogy a félelmeinknek, gondolatainknak is
teremtő erejük lehet... Még ma, 93 évesen is egyéni tanácsadással, a járvány alatt Skype-on keresztül segíti az
embereket, hogy mindennapjaik irányait felismerve az élet mellett tudjanak dönteni.


Nemrég megjelent „Az ajándék” címet viselő könyvében a mostani, végképp túlterhelt helyzetünkben is
használható útmutatásokkal, tanácsokkal szolgál.


„Amíg nem vagyunk rá készen, nem változunk. Néha egy nehéz körülmény – mondjuk egy válás, egy baleset,
egy betegség vagy egy haláleset – kényszerít rá, hogy szembenézzünk valamivel, ami nem működik, és valami
mást próbáljunk helyette. Néha olyan hangossá és kitartóvá válik a belső fájdalom vagy a kielégítetlen
vágyódás, hogy egy percig sem hagyhatjuk már figyelmen kívül. De a készenlét nem kívülről jön, és se siettetni,
sem erőltetni nem lehet. Akkor vagy készen, amikor valami elmozdul belül és eldöntöd: Mostanáig ezt
csináltam. Most valami másba kezdek” – írja a fülszövegben.


A könyv harmadik fejezetében az önfeladástól való megszabadulásról ír. Sokunknak jelent állandó kísértést ez,
hiszen odaadó családanyák, édesapák, társak szeretnénk lenni, megbízható munkaerők, az idősödő szüleink
támaszai, közösségi emberek. Túl sok poszton szeretnénk megfelelni a vélt vagy valós elvárásoknak, ezért
gyakran elveszítjük saját életörömünk fókuszát.


Három területen javasol konkrét gyakorlatokat ennek tudatosítására, ezekről úgy írok, ahogyan engem
érintenek és rögtön úgy is, ahogyan a gyermekeinket is segíthetjük velük.


Először a gyakorlásról ír. „Ahogy reggel az első kávét kortyolod, a meleg nap érinti a bőröd, vagy valaki átölel,
akit szeretsz, a nevetéssel vagy a tetőn az eső hangjával, a sülő kenyér illatával. Szánd rá az időt, hogy
észreveszed és megéled az örömöt” – írja. S nekünk, szenzorosan érzékeny gyermekek szüleinek különösen jót
tesz, hiszen ez új lehetőséget teremt arra is, hogy a jóleső ingerek megengedésével és tudatosításával közelebb
kerülhetünk a gyermekeink értéséhez is! Értem már, miért lenget a szeme előtt tárgyakat, miért néz a
lámpákba közelről. Hiszen én is belefeledkezem a testemet simogató meleg víz érintésébe a kádban, amikor
nagy ritkán megengedem magamnak...

Másodszor a struktúra szerepéről ír: „Készíts táblázatot, ami mutatja a hét minden napján az ébren töltött
óráidat. Címkézd meg az időt, amit naponta munkával, szeretettel és játékkal töltöttél. (...) Hogyan tudnád
máshogy strukturálni a napjaidat, hogy több jusson abból, ami pillanatnyilag a legkevesebb idődet kapja?” –
kérdezi az írónő. Nem idegen ez a gondolkodás nekünk, hiszen az autizmussal és ADHD-val élő gyermeink
kiegyensúlyozottságának is ez a kulcsa: strukturált, kiszámítható fizikai és időbeli környezetet próbálunk
teremteni a számukra. A napi visszatekintésre, a gyermekeink értéséért a róluk vezetett tematikus naplóra
olyan sokan tudunk időt szánni. Miért ne tehetnénk meg ezt önmagunkért is?


Harmadszor az önmagunk iránt mutatott szeretetről ír. „Tűnődj el a múlt hét egy pillanatán, amikor valaki
kért tőled valamit, vagy szívességet kért. Hogy válaszoltál? Megszokásból? Szükségből? Vágyból?”


Ha hívő emberek vagyunk, nagyon érdemes megismerni Szent Ignác „szerető figyelmesség” más néven
„examen”-nek nevezett visszatekintő imádságát. Itt az Isten jelenlétében nézünk rá a nap közben megélt
érzéseinkre, a nap történéseire, törekszünk a bizalommal való visszatekintésre. Célunk, hogy meg tudjuk
különböztetni, hogy mi az, amit mások vagy önmagunk iránti szeretetből tettünk és hol irányított minket a
félelem, kapkodás vagy az önzés. Saját tapasztalatom az, hogy ezt az utat gyakorolva apránként talán egyre
könnyebbé válik, hogy a hibáim felismerése lassacskán a szégyenkezés örvénye helyett a megbánás és a
kimondás felé vigyen, s önmagam és mások elfogadó szeretete útján a kiengesztelődés irányába is lépéseket
tehetek. Erősödhet a megengedése annak, ami van, ami történt: igen, ma ez így volt. Még nem értem, de
egyszer még feltárulhat az értelme... A napomban átélt örömök tudatosításával, akármilyen kicsik is legyenek,
élővé válik bennem a hála, ez pedig olyan erőt, töltést ad, aminél nincs számomra lendületbe hozóbb...


„Mi volt ma a jó?” – énekeljük a gyerekekkel minden intenzív fejlesztő nap végén, tábori nap estéjén. Elaludni
is könnyebb mindnyájunknak, ha a napi örömöket, a vidám pillanatokat felidézve hajtjuk álomra a fejünket.
„Arra tartunk, amerre tekintünk” – Josef Maureder SJ-nek már a könyv címe is erről szól. Próbáljuk meg,
egymást bíztatva hátha sikerül a jóra tekintenünk és arrafelé lépkedni az életünknek ezen a ködös, nehéz
időszakában is...

Vető Anna
 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825