Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
„Mid van, amit nem kaptál?” – Avagy hogyan is vagyunk mi a hálaadással?
2018.06.14

A híres páli kérdés némi szemrehányással hangzik el a korinthusiakhoz írt első levélben. Az azóta eltelt kétezer év bebizonyította, hogy Pál apostol kérdése, ha mégannyira költői is, soha nem felesleges, és mindannyiunknak, különösen keresztényként, dolgunk van vele.

Ez a kérdés azonban csak egy a sok közül, amelyeket a bennünket körülvevő és a bennünk lévő adományok kapcsán feltehetünk. A 72 Tanítvány Mozgalom, a Háló és a Párbeszéd Háza által szervezett konferencián most szombaton, június 16-án egész nap a hálaadás lesz a téma.

Előadások, szekcióbeszélgetések, reflexiók segíthetik hozzá a résztvevőket, hogy

  • a hála megszületése,
  • megélése,
  • a hálából születő adományok,
  • a hálára nevelés

témákat közösen, egymást meghallgatva, együtt gondolkodva, nagyobb bölcsességgel, gyümölcsözőbben tudják megélni.

A rendezvény részletes programja és regisztráció a 72 Tanítvány Mozgalom honlapján.

Fotó: Pixabay

Hírfolyam