Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Örömmel és szabadsággal az emberkereskedelem ellen – az áldozatokért imádkoztunk február 8-án
2019.02.18

Tudtam, hogy hova jöttem, és miről van szó. Azt is – nagyjából –, hogy miért vagyok ott. Imádkozni azokért, akik az emberiség legsötétebb bűnének áldozatai, és keresni, hogy mit tehetek, mert hogy valamit tennem kell, azt érzem. Sőt azt is, hogy ezt nem is annyira én akarom – az emberkereskedelem végül is nem olyan vidám dolog –, hanem valaki, aki erre hív. 

 

Jenei Gyöngyvér reflexiója

Bakhita Szent Jozefina ünnepét, február 8-át Ferenc pápa 2015-től az emberkereskedelem áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ezzel együtt felhívta az Egyház és az egész világ figyelmét erre a súlyos és minden nemzetet érintő problémára. A pápa imavilághálója 2019 februárjában az áldozatokért imádkozik, és mindannyiunkért; hogy ne maradjunk tétlenek, hanem ismerjük föl, ha tehetünk valamit. A február 8-i emléknapon a Párbeszéd Háza és a SOLWODI Hungary Egyesület közös szervezésében tájékoztató és imanapot tartottak a Horánszky utcában.

 

Németh Ágnes rendőrezredes asszony előadása rögtön ráébresztett egy tévedésemre; azt hittem, ismerem a kérdést. De bármilyen tárgyilagos szavakkal festi is le, van egy pont, amikor hirtelen belém szalad, mint egy kés. Ez a szúrás akkor érkezik, amikor a gyermekek elrablásáról, munkára és bűnözésre kényszerítéséről van szó. Lehetetlen, hogy ne fájjon. Az egész nyilvánvaló életellenessége olyasmi, amit nehéz elhinni, abszurd és rémisztő – és az egész valóságunkról szól. Kell, hogy fájjon. Kell, hogy érintsen mindenkit, aki magában érzi valamennyire, mit jelent embernek lenni. A SOLWODI egyesület bemutatkozása és az azt követő kerekasztal-beszélgetés ebben erősít meg. Világszerte sokakat szólított már meg a kérdés, és érzik úgy, hogy dolguk van vele. Szomorú vagyok és felháborodott a hallott szörnyűségektől. Aztán elfogadom a vigasztalást, amire én is rászorulok.

 

A vigasz a szentmise megnyugtató ünnepélyességében, az énekben érkezik hozzám. Meggyújtok egy kicsi mécsest Bakhita Szent Jozefina portréja előtt, és azután csak nézem. Milyen kedves, mosolygós arc. Nem az az átszellemült szentábrázolás, amit túl jól (és rosszul) ismerek. Ez a szép fekete nő csak mosolyog rám, szabadság és életöröm sugárzik a vonásaiból. Ezzel megyek haza. Hogy nem az én dühöm és megkeményedett elszántságom kell ide; azt úgyis hamar összeomlás követné, hiszen mérhetetlenül nagyobb ez a probléma nálam. Abban szeretnék hinni, amit ezen a napon láttam. Hogy az öröm és a szabadság elég erős – ez és csak ez állhat ellen tartósan az emberkereskedelem áthatolhatatlannak tűnő sötétségének.

Hírfolyam