Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
A hét képe // Storkné Szabó Dóra: A maszk
2021.07.08

A LELKIÁLLÍTÁS online alternatívájának, a Képnézegetőnek aktuális képe.

A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

A hét képe // Storkné Szabó Dóra: A maszk

"A kép a ,,Maradj otthon" c. sorozat 1. része. Az utóbbi időszakban engem is az a szorongó lelkiállapot foglalkoztat, amit korunk olyan kihívásai okoznak, mint: a Covid19 járány, a klímaváltozás, a demográfiai robbanás és a migráció. Szembe kell néznünk azzal, hogy az emberiség jövőjében ezek után sok minden nem lesz úgy, mint ezt megelőzően volt. A kép fő eleme Rodin Gondolkodója újragondolva, mely tulajdonképpen nem egy gondolkodó, hanem egy gondterhelt embert ábrázol. Úgy éreztem, jól kifejezi jelen lelkiállapotunkat: most gondterhelt az emberiség, miközben szociális távolságot kell tartanunk egymástól kesztyűkben és maszkokban. Nem egy elszigetelt jelenség, hanem általános, az egész emberiséget érintő kérdéskör. Az ókori romokkal az emberiség múltjára és jövőjére is utaltam egyszerre. A kép enkausztikával (saját készítésű viaszfestékkel) fára készült. Festékeimet magam készítem pigmentekből, termelói méhviaszból és karnauba viaszból. Fára festek, az utóbbi időben 10-12 mm vastag OSB lapokra, kihasználva annak struktúráját, beépítve a képbe. A viaszképek tartósak, színüket nem veszítik." 

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.

Korábbi lekiállítások:

Lelkiállítás a Jezsuita Szigeten (Marsai Ágnes grafikus művész Bibliai képek című tárlatának segítségével)
Lelkiállítás Kákonyi Júliával I.
Lelkiállítás Kákonyi Júliával és Sajgó Szabolcs SJ-vel

Hírfolyam